Megnézem!
Bezár!
.hu .de

Acro Dance Nyárköszöntő Meghívó
2019. Acro Dance Táborok
Acro Dance Fellépések

Elérhetőségeink

ElérhetőségeinkAcro Dance Rock and Roll Sporttánc Egyesület 
Tromlerné Rusz Rita elnök

Tel: +36/ 30 933 22 92 

Aktuális

2017. Dabas - Világbajnokság

Élménybeszámoló

Ismét elérkezett az ősz, ami csapatunk számára idén is az év legrangosabb versenyét jelentette. Szinte napra pontosan ugyanakkor szerepelhettünk a világbajnokságon, mint a tavalyi évben Svájcban. Azonban ez a megmérettetés különlegesebb volt, hiszen a felnőtt női nagyformációs világbajnokságnak idén Magyarország adott otthont. 

Csapatommal a nyári pihenés után az augusztusi edzőtáborban kezdtük meg edzéseinket a rangos megmérettetésre. Koreográfiánkba új látványelemeket építettünk, illetve az újonnan hozott szabályoknak megfelelően alakítottuk át kűrünket. Mindenki teljes erőbedobással készült a versenyre, edzéseinken mindenki keményen dolgozott, edzőinknek pedig sikerült ismét a legjobban felkészíteni minket. 

Szeptember 23-án hajnali 5 órakor indultunk a Budapest mellett, Dabason megrendezendő versenyre. A világbajnokságra 11 ország 24 formációja kvalifikálta magát, így tudtuk, hosszú nap vár ránk. A színpadpróbánkra fél 9-kor került sor, utána kezdődhetett a smink és haj elkészítése. Világversenyeken mindig nagy odafigyelést igényel a tökéletes megjelenés, hiszen a tánctudás mellett ez is befolyásoló tényező az ilyen rangos eseményeken, mindig igyekszünk valami újat belevinni a megjelenésünkbe. 

Az elődöntőnkre 13 órakor került sor. Előtte alapos bemelegítéssel és gyakorlással készültünk az első körre. Mindenki nagy izgalommal várta, hogy színpadra léphessünk, várakozásunkat pedig tovább fokozta, ahogy láttuk az előttünk fellépő csapatok tökéletes kűrjeit. Hatalmas öröm volt számunkra hallani a szurkolótáborunk éljenzését, mikor színpadra szólítottak minket, ez pedig csak tovább motivált minket. Az elődöntő után a 9. helyen álltunk, így reményfutam következett. A következő körünkre kijavítottuk az apróbb hibáinkat, még inkább figyeltünk egymásra, így sikerült egy helyet előrelépve, a 8. helyen a középdöntőbe kerülnünk. 

A középdöntők előtt került sor az ünnepélyes megnyitóra, melyet a magyarországi szervezésű világversenyen magyarként megélni biztosan maradandó élmény marad számunkra. Az egész csarnok együtt szurkolt értünk, csapatainkért, párosainkért, hazánkért. A középdöntő nagy kihívást jelentett számunkra, hiszen innen a formációk egyenes ágon juthatnak be a döntőbe. Újítás volt, hogy kűrünk után a tánctér végében lévő kivetítőn azonnali eredményt láthattunk a jelenlegi versenyállásról. Ez mindenkit nagy izgalommal töltött el, még inkább arra motivált minket, hogy a lehető legjobban teljesítsünk. A 12 formáció között 5.-ként léptünk színpadra. Mindenki kihozta magából a legtöbbet, a csapat egy emberként táncolt. Izgatottan vártuk az eredményt, majd mikor láttuk az utolsó színpadra lépő csapat pontszámát, mindenki egy emberként ugrott fel, öleltük meg egymást, sírva, nevetve, boldogan, mert tudtuk: bejutottunk a világbajnoki döntőbe. 

Talán még a döntőig sem tudatosult bennünk, hogy 24 formáció közül a 7 legjobb közé jutottunk, hogy életünkben először világbajnoki döntőt táncolhatunk. A döntőre este negyed 11-kor került sor, már mindenki kimerült volt a hosszú nap után, de tudtuk, most kell életünk legjobbját táncolni. A hatalmas éljenzés, szurkolás erőt adott nekünk a döntős körünk előtt is. Sikerült ismét nagyon jól teljesítenünk, a döntő után a 7. helyen zártuk a versenyt. 


Úgy gondolom, a magyarországi világbajnokság csapatunknak és edzőinknek is mind maradandó élményt jelent. Fantasztikus érzés volt a világbajnoki döntőben, magyar nézők előtt táncolni és érezni, hogy mennyien mellettünk vannak. Úgy gondolom, nagyon büszkék lehetünk eredményünkre, a csapat ismét rengeteget fejlődött az év során, sikerült a lehető legjobban felkészülnünk a versenyre. A világbajnoki 7. helyezés immáron hozzáadódik a High Five számos hazai és nemzetközi eredményéhez.  A csapat egyesületünk eddigi legsikeresebb formációjának mondható, mely 1,5 év alatt hatszor bizonyíthatott nemzetközi versenyen felnőtt kategóriában, gyönyörű eredményekkel. 

A formáció nevében szeretném megköszönni edzőinknek, Tromlerné Rusz Ritának, Madár Eszternek és Tromler Kálmánnak, a kitartó és sikeres munkát, illetve, hogy ismét a lehető legjobban felkészítettek minket. Szeretném megköszönni továbbá egyesületünk tagjainak, hogy eljöttek, értünk szurkoltak, velünk örültek, és motiváltak minket egész nap. Fantasztikus érzés ilyen összetartó közösség tagjának lenni. Csodálatos érzés volt magyarként képviselni hazánkat itthon. 

Lakner Diána beszámolója.
 
A HIGH FIVE VILÁGBAJNOKI 7. HELYEZETT PRODUKCIÓJA
 

 
A High Five formáció tagjai: Brandl Tünde, Bujáky Eszter, Franz Hajnalka, Izsó Fanni, Kovács Brigitta, Kovács Petra, Lakner Diána, Lenovics Vivien, Lenti Dorina, Mód Regina, Sebestyén Dóra, Straub Zoé, Székely Barbara, Tatai Viktória, Tóth Tímea, Tromler Kata Rebeka
 
A csapat edzői: Tromlerné Rusz Rita, Madár Eszter és Tromler Kálmán
 
 
Balatonfüred, 2017. szeptember 25.
 
További Oldalak: « Előző oldal 1 ... 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 ... 63 Következő oldal »
 

Bemutatkozik ACRO DANCE SE

A statisztikai adatok szerint honlapunkat leggyakrabban a következő kifejezésekkel találják meg:

Acro Dance, Rock and Roll, formációs rock and roll, színpadi látványtánc, rocki, roc & roll, tánciskola, tánctechnika, táncsport, sport tánc, sporttánc, acromanó, Acro Manó, rocky, akrodance, akrodensz  

 

Impresszum | | | Tartalom: * ACRODANCE * 1997 - 2024 | Klikk: 100640 / 60820
ACRODANCE SE | Balatonfüred | ACRODANCE SE | AcroStats
2012. augusztus 20.

A weboldalon megtalálható teljes képi és szöveges tartalom az ACRO DANCE SE szellemi terméke, amely szerzői jogvédelem alatt áll. Az oldalon található összes tartalom azaz a leírások, versenykiírások, kinézeti elemek, képek másolása és felhasználása kizárólag az Acro Dance SE írásos engedélyével lehetséges. A tartalom engedély nélküli másolása, hiányos, vagy elmulasztott forrás megjelölés esetén a közzétételi díj 20.000 Ft + Áfa/ szó/ nap, melyet az egyesület bankszámlájára átutalással kell kifizetni!

Bezárás Bezár

Web Site Impresszum

Akrobatikus Rock and Roll Egyesület

Tulajdonos: ACRODANCE SE

Kapcsolat: Balatonfüred

Címsorszöveg: www.acrodance.hu - | ACRO DANCE SE | Akrobatikus Rock and Roll Egyesület

Szlogen:

Linkfelhő: Acro Dance, Rock and Roll, formációs rock and roll, színpadi látványtánc, rocki, roc & roll, tánciskola, tánctechnika, táncsport, sport tánc, sporttánc, acromanó, Acro Manó, rocky, akrodance, akrodensz

Készült: 2012. augusztus 20.

Keresők:
Creatix Kereső | Google kereső
| Füredi Linktár


Bezárás Bezár

Bezárás Bezár